Reggel szokás szerint Abby hangjára keltem, ugyanis minden
reggel ad egy 1D koncertet a szobájában. Bosszúsan felkeltem, és leballagtam
reggelizni.
-Jó reggelt kicsim-üdvözölt anya.
-Jobbat..-mondtam bosszúsan.
-Megint a húgod az??
-Igen, ő.
-Mit? :O
-Apád felhívott engem reggel, hogy mi lenne, ha idén ott
töltenétek a Halloweent. Te, Abby és Data.
-Akarom, akarom, akarom. Sohasem töltöttük ott a Halloweent.
-Rendben, akkor majd megbeszélem Abbyvel is, hogy neki is
van-e kedve, te meg szólj Datának.
-Okés, de sietek, mert mindjárt indulok a suliba, és még fel
sem öltöztem-mondtam már a lépcső tetejéről anyának.
Mikor felértem, gyorsan kinyitottam a szekrényem
ajtaját, és elkezdtem gondolkodni, hogy mit is vegyek fel. A választásom egy
feket csőnacira, fehér ingre, egy sálra és egy fekete félcipőre esett.
Kifésültem a hajam, alapozó, szempillaspirál, szemceruza,
szájfény, és már készen is vagyok. Gyorsan lerohantam, mert Data már
megérkezett. Felkaptam a táskám, nyomtam egy puszit anya arcára és elindultunk.
A buszon és egész nap a Halloween volt a téma. Kitaláltuk, hogy idén minek
öltözünk be. Úgy 3 óra felé értünk hozzánk, és szokás szerint most is bejött
hozzánk Data.
-Na kicsim megkérdezted?-fogadott anya az ajtóban-Abby benne van.
-Mit kérdezett meg Amie, és ők miben vannak bent?.nézett
értetlenül Data.
-Hupsz, tudom mit felejtettem el. Megkérdezni tőled egy
nagyon fontos dolgot: Anya ma reggel mondta, hogy apa felhívta, hogy nem
lenne-e kedvünk Londonban Halloweenezni, és én beleegyeztem, de anya megkért
hogy kérdezzem meg tőled is. Na van kedved?
-PERSZEE.! De mikor indulunk?
-Ma este 11-kor indul a repülő. Bocsi, hogy nem szóltam
előbb, de teljesen kiment a fejemből. De szerintem elengednek a szüleid, hiszen
holnaptól szünet van.
-Tuti, hogy megengedik. De fel is hívom őket-ugrándozott
Data.
-Data szerintem személyesen kérdezd meg tőlük-ajánlotta
anya.
Megöleltük egymást, és Data elment. Én felballagtam a
szobámba, bekapcsoltam a laptopom, majd szokásomhoz híven felmentem twitterre,
illetve hallgattam a Hits Rádiót. Nem bírtam megállni, hogy ne írjam ki a hírt.
@Amie_Glanville : Apa
ma reggel hívta fel anyát, hogy töltsük Londonban a Halloweent. Ma este
indulunk @Abby_14-el és @Data_V_16-tal. Nagyon várom. :)
Majd felugrottam az ágyamról, és elkezdtem pakolni a
ruháimat a kedvenc pink bőröndömbe. Hamar végeztem a ruhákkal, most már csak a
sminkek, kiegészítők, egyéb dolgok vannak hátra. De mielőtt ezeket is elraktam
volna, gondoltam átmegyek Abbyhez, mert szokatlanul nagy volt a csönd a
szobájában. Mikor benyitottam, láttam, hogy sír.
-Mi a baj Abby?
-Olvasd… -mondta szipogva.
-Csak nem.. Adam szakított veled? És egy hülye SMS-ben? Hogy
lehet ilyen szemét. Ne törődj vele, te jobbat érdemelsz. Gyere, segítek
összepakolni a cuccaid.
-Köszönöm Amie, nálad jobb tesót nem is kaphattam volna.
Úgy 5 óra lehetett amikor végeztünk. Én visszamentem a
szobámba, hogy Skype-on beszéljek Dataval. Ugyanis még nem mondta, hogy
elengedték-e, és át akartam hívni addig hozzánk.
„Data Vane bejelentkezett”
Data videóhívást kezdeményez..
Skype-on, kb fél órát
beszéltünk, mert az anyukája tőlem is hallani akarta, de végül is elengedték.
Én meg áthívtam hozzánk Datát tököt faragni. 6-ra meg is érkezett. Elkezdtük
csinálni a tököt, én egy normális tököt csináltam, míg a csajok 1D-set.
A kép innen van: @HunImaginesOf1D
Időnk már nem volt, hogy összetakarítsunk, de anya
szerencsére magára vállalta a dolgot. Kivitt minket a reptérre, majd ő hazament
összetakarítani. Kb. 2 órát vártunk mire bemondták, hogy nemsokára indul a
londoni gép. Gyorsan felszálltunk rá, és leültünk. Abbyt hamar elnyomta a buzgóság,
majd Datán is győzedelmeskedett, viszont én inkább twittereztem, és filmet
néztem. Közben csináltam egy képet is New Yorkról a levegőben, amit fel is
tettem twitterre:
@Amie_Glanville:
Viszlát New York. Irány London. Ott fogok idén Halloweenezni. Most filmnézés.
@Abby_14 és @Data_V_16 már alszik. Álomszuszékok. :D x
Majd kiléptem twitterről, és elkezdtem nézni a kedvenc
filmemet, a Holnaputánt. Reggel 6 lehetett, amikor leszálltunk. Felkeltettem a
lányokat, majd elindultunk taxival apához, aki már az ajtóban várt minket. Azt
mondta, hogy tök jó kis programot talált ki nekünk, aminek örülni fogunk. De
azt mondta, hogy még titok. Hát beültünk a kocsiba, és elindultunk…